"A főzés egyik titkát és egyben örömét jelenti megtanulni kijavítani valamit, amit elrontottunk, és az egyik lecke az, hogy derűsen viseljük el azt is, ha már egyáltalában nem lehet kijavítani." Julia Child
Sárgabarack befőzés házilag, kell-e hámozni a barackot?
Vannak akik hámozzák a sárgabarackot lekvár készítéskor, vannak akik nem. Én soha sem hámozom, el is mondom, hogy miért nem.
Vannak akik hámozzák a sárgabarackot lekvár készítéskor, vannak akik nem. Én soha sem hámozom, el is mondom, hogy miért nem.
Az első és számomra a legfontosabb indok, hogy a sárgabarack befőzés az egyik leggyorsabb befőzés, a legkevesebb előkészítést igényli, így semmiképpen sem szeretném az előkészítés idejét megnövelni hámozással.
Továbbá a nagyon értékes pektin a barack héja alatt található, amit szintén nem szeretnék kihagyni a lekvárból, pucolással eltávolítani. Pont a pektin az, ami segíti a lekvár sűrűsödését, ráadásul iszonyú egészséges is. Talán ez az oka, hogy a nagyszüleink mindig azt mondták, hogy “a héjában van a vitamin a gyümölcsnek”. Ugyanis a pektin jó hatással van a mikrobiomra, a vastagbélben lévő baktériumoknak szolgál tápanyagul, hosszú távon csökkenti a koleszterin felszívódását is.
Mivel ilyen szuper tulajdonságai vannak a pektinnek mind a befőzésre, mind az egészségre, én szoktam további pektint is adni a lekvárokhoz, erről többet ebben bejegyzésben olvashatsz: Lekvárfőzés pektinnel – előnye és adagolása
További indokom, hogy tudom már sokévi tapasztalatból, hogy a baracklekvárban nem fog elkülönülni a héj és a gyümölcshús, a sárgabarack héja teljesen szétmegy már rövid idejű főzés hatására is. Nem kell attól tartani, hogy hasonlóan viselkedik, mint a paradicsom, nem fog úszkálni a barack héja a lekvárban úgy, mint a paradicsom héja a lecsóban, ha nem hámozzuk meg.
A videón látható lekvár hámozás nélkül készült, nincsenek héjdarabok!
Sárgabarack lekvár pucolás nélkül
Sárgabarack befőzés egyszerűen, lépései
Mosás, szódabikarbónás vízben szoktam megmosni a gyümölcsöket, mivel a szóda a vízben lúgosan hidrolizál, s a lúgok jól tisztítják a zsíros és más szerves szennyeződéseket, így a növényvédő szereket.
Magozás, szuper gyors művelet, főleg, ha érett gyümölcsöd van. Ha keményebb a gyümölcs, várhatsz a feldolgozással néhány napot, mivel a sárgabarack utóérő gyümölcs, szedés után tovább érik, javulnak baltartalmi értékei, ízletesebb lesz, húsa puhul, ami nekünk nagy segítség magozáskor és még hamarabb is szétfő a puha gyümölcs.
Tipp:citromsavat, citromot adni a gyümölcshöz, hogy ne barnuljon be (ne oxidálódjon), megmaradjon a barack gyönyörű színe, továbbá a sav segíti a pektin kötést, így a lekvár sűrűsödését.
Cukrozás, néhány órát szoktam hagyni állni a barackot a cukorral, így levet enged, amit leszűrök és azt sárgabarackkrém levesbe vagy üdítőbe teszem. Azért is szeretem a barack levét leönteni, mert így nem kell elforralnom, feleslegesen hosszú ideig főznöm a lekvárt, hogy elérje a kívánt állagot.
Főzés kevergetve, ha nem kevergeted, köpködni fog, lehet takarítani és le is ragadhat a lekvár 🙁 Ha nagy adagot készítesz és nem szeretnél a lekvár mellett állni, akkor használhatsz lekvárfőző betétet a Weninger befőző automatához.
Turmixolás, ha szükséges, ki hogy szereti.
Pektin adagolás, ha szeretnénk, vele pikk-pakk elkészül a lekvár. Magas cukortartalmú lekvárokhoz az almapektin ajánlott, ha kevesebb cukrot használsz, akkor a citruspektkin a jó választás.
Kóstolgatás, ezt a részt szeretjük, csak vigyázzunk a nyelvünkre, ujjunkra, éget!
Üvegezés, érdemes olyan befőttes üvegeket választani, ami méretben illeszkedik a család lekvárfogyasztásához. A lényeg az, hogy a tartósítószer nélküli lekvárokat felbontás után, még hűtőben tárolva is, ildomos néhány napon belül elfogyasztani, utána romlásnak indulhat. Dunsztos üveg választáskor azt is jó figyelembe venni, hogy a kamrában, a polcon jól elférjenek, átlátható legyen, mi mindenből lehet gazdálkodni. Keresgélj prémium befőttes üvegeink között, ráadásul a hozzájuk való fedőket és lapkákat is megtalálod nálunk.
Tartósítás hőkezeléssel, igazán nem sok munka, fazékban már 1-2 üveg is gyorsan hőkezelhető, befőző automatában pedig a nagyobb mennyiség hőkezelése sem okoz gondot. Egyszerű, gyors és tartósítószer mentes megoldás.
Visszahűtés szobahőmérsékletre, na ez az a pont, amit sokan nem tudnak. A lekvárokat semmiképpen sem hagyjuk a meleg vízben lubickolni, mivel az az a hőmérséklet, ami kedvez a romlást okozó mikrobáknak. Minél hamarabb le kell hűteni a hőkezelt üvegeket szobahőmérsékletre! Ezért is hasznos eszköz a befőttes üveg kiszedő fogó, segítségével a forró vízből biztonsággal kiemelhető az üveg.
Cimkézés, használhatsz alkoholos filcet az üvegre, egyedi cikkét, a festőszalag is jó megoldás, nem hagy nyomot az üvegen, könnyen lehet rá írni és könnyen le is lehet szedni az üvegről.
Spájzolás télire, elajándékozás, elfogyasztás. Ezért csináljuk, nem? A legjobb része a befőzésnek, amikor elégedett és hálás arcokat látunk, abszolút inspiráló, megéri!
A kajszibarack befőzés ideje a nyár közepe
Szerencsére rengeteg fajta barack van, így a barack befőzés ideje igen sokáig tart, jó esetben egy bő hónap is lehet, így szépen folyamatosan is el lehet tenni a legkedveltebb lekvárt, befőttet, nem kell egyszerre leterhelni magunkat. Ez az időszak arra is jó, hogy többféle ízesítést, módszert is kipróbáljunk a sárgabarack lekvár készítésére.
Ha valaki kételkedik, hogy tényleg nem érezhető a barack héja a lekvárban, akkor ne nagy mennyiséggel, csak 1-1 kg-mal próbálja ki, de ugyan így a többi módszert is.
hámozva vagy hámozatlanul
pektinnel vagy nélküle
cukorral vagy nélküle akár
darabosan vagy homogénen
sokáig főzve vagy csak nagyon rövid ideig
icipici citromot/citromsavat hozzáadva vagy nem
fűszerezve vagy önmagában
Jó tanács: El ne felejtsétek felcimkézni, megjelölni az üvegeket, hogy később is emlékezzetek, melyik módszerrel, recepttel készült lekvár ízlett a legjobban. Így a következő szezonban a sárgabarack befőzés egyszerűen fog menni, mivel meglesz a kedvenc, bevált recept.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.